Hogy Missy Elliott és Timbaland voltak az R&B megmentői, az ma már nem számít éles szemű/fülű meglátásnak/hallásnak. Az új Missy Elliott-albumon persze már egészen másfelé járnak, tanítványaik egyike, a Destiny's Child dalszerző-vezére, Beyoncé Knowles viszont most ügyesen bizonyítja, hogy önállóan, híres producerek nélkül is meg tudja tartani zenekarával kivívott hadállásait. A húszéves Beyoncé igazi tehetség, kiváló munkáján hallatszik, hogy a kommersz R&B milyen furfangosan használja a modern underground tánczene eredményeit: a lemez első 11 feszes, slágeres táncdala, köztük a kislemezslágerek, (Independent Women Part I, Survivor) a műfaj csúcsteljesítményei közé tartoznak! Kelly Rowlandnek és az új tagnak, Michelle Williamsnek csak remek énekhangjukat kellett a produkcióhoz hozzáadniuk, na meg túlturbózott külsejüket, ami az egyetlen cikizhető felület lenne, ha nem akadna a lemezen még négy-öt bágyadt, jobb szó híján nyálas R&B ballada, köztük egy Bee Gees-feldolgozás (érthetetlen, hogyan tudták az ilyesmit csöpögés nélkül megoldani az olyan nagy női énekegyüttesek, mint a Supremes, a Shirelles, vagy a Shangri-Las!). További színesítésként hallhatunk hangmintát a kaliforniai pop nagyasszonyától, (a napokban friss lemezzel jelentkezett) Stevie Nickstől, beemelt részletet az italodiszkó egyik nagy slágeréből, Baltimora Tarzan Boyából (ez nagyon bizarrul hat), valamint egy - a trió világnézeti hovatartozását is felfedő - gospelösszeállítást (a lányok egymást tömjénező zárószámát viszont jobb lenne elfelejteni).